Az Allianz Hungária az évek során cégünket számos fiók felújításával bízta meg.
Ezekben a válság sújtotta időkben kiemelt szempont volt a pályázók megversenyeztetése során a gyors, pontos, precíz munkavégzés
valamint a versenyképes ár. Büszkék vagyunk rá, hogy a mostani nehéz körülmények között is cégünk nyerte el az
Allianz szakembereinek bizalmát.
Cégünket a fiók generál kivitelezésével bízták meg. A pályázat megnyerésénél ezúttal is kiemelt fontosságot kapott a pontos, precíz munkavégzés, a megbízhatóság illetve a több mint 17 éves tapasztalat.
A rövid határidő ellenére sikerült időben befejezni a munkálatokat és ez a fiók is időben megnyithatott.
A szekszárdi fiókban már az egységes arculat szerint került kialakításra a belső bútorzat.
A dekorozott bútorok jóval strapabíróbbak, mint a festettek, így itt minden dekor felülettel készült.
A flórián téri fiókban is az egységes arculat szerint került kialakításra a belső bútorzat.
A tervezéssel nem cégünket bízták meg, viszont a technológiák és a gyártás előkészítés saját szellemi termékünk.
Az erzsébeti fiók az Allianz kirendeltségek közül elsőként nyílt meg 2007 januárban az új arculattal és már
banki szolgáltatásokkal. Minden banki fiókban meg kell teremteni a műszaki feltételeket a megfelelő működéshez,
amely többek közt MABISZ által elfogadott értéktárral, intim pénztárral, pénz átadó helységgel stb. jár.
Az átalakítás határideje meglehetősen szűkös volt, hiszen mindössze 2 hónapunk volt a teljes kivitelezésre
bútorgyártással együtt.
KAPCSOLAT, AJÁNLATKÉRÉS
Amennyiben referenciáink meggyőzték Önt cégünk szakértelméről és megbízhatóságáról, úgy kérjen ajánlatot még ma az alábbi gomb segítségével.